THÖKÖLY IMRE EMLÉKHÁZ

Thököly Imre emlékház Izmit

Különleges a Thököly Imre emlékház Törökországban. Rodostóról minden magyarnak ugyanaz jut az eszébe, azonban nem csak Rodostó híres arról, hogy híres magyarok töltötték ott az utolsó éveiket. Thököly Imre gróf és felesége Zrínyi Ilona töltötték Izmitben utolsó éveiket. Még egy magyar települést is létrehoztak Çiçekler çayırınak néven, amelynek a jelentése: Virágok mezeje. Thökölyt és Zrínyit többen követték a száműzetésbe, azonban a történet szerint, a kísérők a pár halála után visszatértek Magyarországra.

Thököly Imrének és Zrínyi Ilonának emlékháza is látogatható Izmit mellett, Kartepe településén, amely emléket állít az egykor ide vándorolt magyaroknak. Az egykori mérnöki lakások egyikében 2008. november 13-án nyílt meg egy ma is látogatható kiállítás, amely a Magyar Nemzeti Múzeum egyik állandó kihelyezett kiállítása Törökországban. Itt található Győrfi Lajos Thököly Imréről készített bronz kisplasztikája és testvére, Györfi Sándor Zrínyi Ilona-bronzreliefje.

Térkép

A Thököly Imre emlékház kertjében látható Thököly 2015-ben felújított síremléke egy kiterjesztett szárnyú turulmadárral. Közelében 2014-től egy székelykapu díszeleg, amely eredetileg Isztambulban állt. Az erdélyi Beder Tibor által vezetett egyik isztambuli székely zarándoklat során ajándékozták ezt a székelyek a Magyarországon tanult Erdal Şalikoğlunak, az Isztambuli Magyar Kulturális és Baráti Társaság alapító elnökének. Az izmiti emlékhely létrehozásában meghatározó szerepe volt a Thököly Imre Baráti Társaságnak és a 2017-ben elhunyt elnökének, Erdunç Baykalnak.