Sanghaj-i Petőfi szobor

Hallottál már a Sanghaj-i Petőfi szoborról? Utazásaink során sikerült meglátogatni a nagy büszkeségre okot adó emlékhelyet. 

Petőfi Sándor műveit nem csak a magyar iskolákban tanítják. Verseit számos
országban, olvassák, tanulják a diákok. Nem is gondolnánk, hogy olyan távoli helyeken, mint
Kína, Petőfi Sándor neve nem ismeretlen a diákok számára.

Térkép

Lu Xun, a kínai irodalom egyik kiemelkedő alakja, sokak szerint a modern kínai
irodalom megteremtője volt. A XX. századi irodalmárról elnevezett Sanghaj-i parkban
található Petőfi Sándor szobra, abban a parkban ahol a kínai költő sírhelye és múzeuma is
található. Lu Xun-nak köszönhetően ismerhette meg a távol-keleti ország Petőfi nevét, hiszen.

Lu Xun a magyar költő több versét is lefordította kínaira. Ennek köszönhetően a ma
érettségiző kínai diákok mind ismerik a Szabadság szerelem című verset, amelyet a parkban
található Petőfi szobor talpazatán is olvashatunk. A szobrot 2007-ben állították fel a parkban,
majd 2017-ben új helyre költözött, és a park egyik központi részére helyezték át.

Olvassátok el a további cikkeinket.