Teleki emléktábla a Kilimandzsárón

Teleki Sámuel 1887 februárjában indult első expedíciójára, amellyel elsőként térképezte fel a Nagy-hasadékvölgyet, valamint elérte a Kilimandzsárón a hóhatárt is. Ugyanezen az expedíción, ő volt az első, aki meghódította a Kenya-hegyet. Ennek az expedíciónak a során érte el a róla elnevezett Teleki-vulkánt, amely a felfedező feljegyzései szerint még működött, amikor az expedíció felfedezte a helyet. Második évadunk során mi sem felejtettünk el a Teleki emléktábla előtt tisztelegni.

A Teleki expedíció sikerét a Kilimandzsáró oldalában emléktábla hirdeti. Az 5200 méteren található tábla annak állít emléket, hogy Teleki Sámuel nem csak először érte el a hóhatárt a Kilimandzsárón, de később még egyszer visszatért a hegyre, hogy megkísérelje annak megmászását, amely a kor hegymászási feltételei mellett egy rendkívül kockázatos
vállalkozás volt. A hegy 1978 óta a Világörökség részét képezi.

Gróf Teleki Sámuel 1845-ben született, nemesi családba. Már fiatal korában nagy érdeklődést mutatott a földrajz, a geológia és a csillagászat iránt. Már korábban megfogalmazódott bene, egy afrikai út terve, amely a kor szokásainak megfelelően egy hosszabb vadásztúrának, szafarinak ígérkezett. Rudolf osztrák trónörökös hatására vállalta, hogy inkább expedíciókat vezet Afrikába, a szafari helyett, azzal a céllal, hogy elérjen egy mitikus tavat, amelyről legendák szóltak.

Térkép

A Panganiból indult expedíció végül elért a legendás tó partjára, amelyet a trónörökösről, Rudolf-tónak nevezett el Teleki Sámuel. A tavat 1975-ben keresztelték át Turkana-tóra a helyi törzsekről, míg 1997-től a Világörökség részét képezi a tó. A tó felfedezése után az expedíció délnek fordult, ahol Teleki felfedezte, az azóta Teleki-vulkánt névre hallgató képződményt. Teleki volt az első felfedező, aki úttörőként expedíciót vezetett Afrika még fel nem térképezett részeire.

Olvassátok el az afrikai cikkeinket.

Stein Aurél sírja Kabulban

Stein Aurél, világszerte ismert kelet-kutató, magyar származása ellenére Nagy- Britanniában lett sikeres, de a világon mindenhol megemlékeznek magyar származásáról, munkásságáról. 1943-ban hunyt el Kabulban, ahol a keresztény temetőben helyezték el koporsóját. Itt taláható a mai napig Stein Aurél sírja. Halálának 60. évfordulóján egy emléktáblát kapott a sírja, a következő felirattal:

„Magyarország felnevelte,
Anglia tanítatta,
Afganisztán befogadta

A nagy magyar kelet-kutató halálának 60. évfordulójára”

Stein Aurél, Pest-Budán született, de már 21 éves korában Angliába költözött, hogy ott folytassa tanulmányait. Az ifjú bölcsészdoktor már korán érdeklődni kezdett a keleti kultúra iránt, és mindössze 24 évesen, Oxfordi és Cambridge-i tanulmányai után Indiába utazott. Indiában fogott bele a helyi kultúra tanulmányozásába, valamint több helyi egyetemen is oktatói munkát kapott.

Térkép

1900-ban indult el az első expedíciójára, amely 1 évig tartott. A nagyszabású út alatt feltérképezte a Takla-Makán sivatag romvárosait. A leleteket, amelyeket feltárt, ma többek között a British Museumban tekinthetjük meg. További expedíciókat vezetett a Góbi- sivatagba és Iránba. Egyik ilyen expedíciója során fedezte fel a Mokao-barlangokban elrejtett több ezer, 11. századi tekercset. Az 1930-as években már nem tudott újabb expedíciókat szervezni a megváltozott politikai körülmények miatt. Stein Aurél sírja előtt mi is tisztelegtünk.

Stein Aurél
Stein Aurél

A Hungarikumokkal a világ körül csapatának egyik küldetése az, hogy világszerte feltérképezze a magyarsághoz köthető emlékhelyeket, embereket és hagyatékokat. Magyarok a nagyvilágban sok helyen élnek. Pont ezért az elmúlt három évben számtalan országot meglátogattunk, ahol hihetetlen kalandokban volt részünk.

Amellett, hogy felfedeztünk különböző kultúrákat és népeket, szerte a nagyvilágban magyar lábnyomokra bukkantunk. Azért, hogy az átélt emlékeinket közelebb hozzuk nézőink és minden érdeklődő számára, létrehoztunk egy interaktív világtérképet, amelyen elhelyeztük legfontosabb utazásainkat.