Címke: ázsiai magyarok

Irán olyan a nyugati utazóknak, mint Magyarország az irániaknak. Szinte teljesen ismeretlen, csak nagyon kevés információ szűrődik át a könyveken vagy az interneten keresztül. Harmadik évadunk – amely január 4-én startol – első adásában a több mint 10 milliós perzsa fővárosba, Teheránba kalauzoljuk el nézőinket, hogy aztán a „kelet” egyik legszebb gyöngyszemében, Iszfahánban nem várt fordulatot vegyen utazásunk, rögtön a 80 napos út elején. Érdekességekben és izgalmakban bővelkedő élményt ígér a Hungarikumokkal a világ körül legújabb évadának első része.

Lost in Istan

Kevés olyan, felfedezésre váró ország van ma a világban, ami elzártabb, mint Irán. Ennek nyilván politikai okai is vannak, de a mi műsorunk ezzel nem foglalkozik. Minket csak a magyar kulturális értékek felfedezése, érdekes emberek, ízek, érzések, színek, dallamok, perzsaszőnyegek, macskák… felfedezése érdekelt.

A nyugati utazó számára Teherán az az állomás, amelyen át betekintést nyerhetünk egy teljesen új világba, mely titkainak felfedése hetekbe is beletelhet, de sajnos nekünk alig pár napunk volt, ezért a kevés, Iránban élő magyar egyikéhez fordultunk segítségül, Újvári Barbihoz.

Pomázról Teheránba

Barbi egyetemi tanulmányait folytatja jelenleg is a Teheráni Egyetemen, és tökéletesen beilleszkedett a keleti forgatagba. Például megtanult perzsául, de arabul ír és olvas. Neki köszönhetően mutatjuk be a várost magyar szemmel. Felfedezzük a híres bazárokat, az éjszakai életet, és eljutunk Semmelweis Ignác szobrához. Megtudjuk azt is, mi a különbség a sitar és a setar (keleti pengetős hangszerek) között.

Ha valaki azt gondolná, nehéz dolgunk volt, és minimum minden második sarkon robbantanának, hát nem. Irán a kedves és segítőkész emberek országa, ahol nyugodtan sétálhatunk este, hiszen nem kell attól tartanunk, hogy bármi baj történhetne velünk. Kivéve, ha autóba szállunk. A perzsa sofőrök úgy vezetnek, mintha a GTA-ban lennének. Állítólag évente közel 100 ezer ember hal meg közlekedési balesetekben, így nem tanácsos sofőr nélkül közlekedni – és nem csak Teheránban, a többi város is épp ennyire „lüktető”.

Most akkor „perzsa”, vagy „iráni”? 

Egészen az 1979-es forradalomig mindkét elnevezést használták, ám azóta az ország hivatalos neve Iráni Iszlám Köztársaság. Efféle kettősség nálunk is létezik, hiszen a környező országokon kívül szinte senki sem magyarnak, hanem valamilyen hun utódországnak tart minket – lásd Hungary.

Az irániak azonban مجارستان-nak, vagyis Mad̲j̲aristānnak hívnak minket. És ez a szó csodákra képes. Utoljára Finnországban, Oulu-ban fordult elő velünk, hogy a helyiek meghívtak valamire csak azért, mert testvérüknek gondoltak. Szerencsére a Közép-Keleten vagy lánykori nevén Belső-Ázsiában a Mad̲j̲aristān név jelent is valamit – és nem szemráncolást, annak inkább ellenkezőjét, minket például egy-egy ayranra hívtak meg vadidegenek. (Fontos, hogy mivel a muszlimok nem isznak alkoholt, egészen fantasztikus kefir-joghurt szerelemgyerek (ayran) kultúra alakult a létező összes ízben, így aki csak teheti, kóstolja meg!)

Azért mielőtt elámulnánk a két nép közötti jó kapcsolaton, egy jó tanács: bármit is veszünk, a fizetési szándék kinyilvánítása előtt állapodjunk meg az árban. No meg abban, hogy rialban vagy ún. tomanban állapították azt meg. Utóbbi ugyanis egy nullával kevesebbet jelent, amit a lakosság kezdett el használni az egyre gyorsuló infláció miatt.

Iszfahán

A régi fővárost, Iszfahánt tartják a legszebb perzsa városnak, de nemcsak vidékiek vagy az útikönyvek, még a teherániak is. „Iszfahánt látni és meghalni” – így tartja a helyi mondás. A világ egyik legrégebbi városa, amelyben ősi nemzeti kisebbségei, az iráni zsidók és a keresztény örmények is megtalálhatóak mind a mai napig.

Sokadik ország dönti le saját sztereotípiáit előttünk. Újra fel kell ismernünk: nem szabad abba a tévedésbe esni, hogy egy országot, egy népet az aktuális politikai berendezkedés alapján ítélünk meg, legyen az kurd, azeri török, örmény vagy perzsa… Egy a lényeg, az iráni emberek kedvessége és vendégszeretete dimenziókkal az európaiaké fölött van. Mint mondják, a legnagyobb szükségben mutatkozik meg az emberség, és ezt mi szerencsékre megtapasztalhattuk.

„Mi vendégszeretők vagyunk, de az igazi az az afgán. Oda is mentek, ugye?” 

Aztán ahogy az lenni szokott, a kellemesnek induló iráni utunk hirtelen rémálommá változott. Épphogy csak elhagytuk Iszfahánt, amikor megkaptuk az üzenetet egy perzsa barátunktól: „bajban vagytok!” Hogy miért is kaptuk ezt az üzenetet az iráni-amerikai konfliktus kellős közepén újságíró vízummal a zsebünkben, a magyar és az iráni hatóságok által is támogatva?! Az európai ésszel nem volt éppen könnyen felfogható.

Elvesztettük a kontrollt iráni tartózkodásunk felett. A sofőrünket utolérték a titkosszolgálatok, és nem hagyhattuk el napokig Shiraz városát. Tudtuk, hogy hamar vissza kell vennünk az irányítást, mert Iránban a hatósági gépezet túl jól és átláthatatlanul működik. Megértettük, mit is jelent diktatórikus rendszerben élni. Amikor csupán annyi döntési szabadságod van, amennyit éppen a hatóságok megengednek…