#8 Izrael, az Erasmus party

Van, akinek a sokszínűség jut eszébe a mindenféle bőrszínű, felekezetű, felekezet nélküli emberek együttéléséről, nekünk inkább valamiféle Erasmus beavató party. Ortodoxok, neológok, ateisták, cionisták, feketék, fehérek, arabok, szőkék, vörösek… első, de talán ötödik látásra is Izrael inkább egy Benetton reklámnak tűnt semmint egy egységes nemzetnek.

… még gimnazistaként megütött egy rendőr. Ok nélkül. Barátaimmal sétáltunk egy buli felé – ittasak voltunk, az igaz, de semmi rosszat nem követtünk el. Akkor döntöttem el, hogy nem maradok Magyarországon. Nem akartam olyan országban élni, ahol ok nélkül megüthet a hatalom. Legalább oka lett volna rá. Oh, és az „Exodus” Leon Uristól. Épp akkor olvastam el. Ez a kettő és a lehetőségem, hogy alijázhatok több mint elég volt, hogy Izraelben folytassam az életem.

Írja le Ritter Sándor, aki a ’60-as évek elejét Budapesten töltötte, ahonnan rögtön egy Tel-Aviv melletti kibucba, majd egy évtized alatt öt élet-halál háborúba került. Többször is megsérült, de nem bánta meg, hogy kitelepült. Ahogy ő fogalmazott, a kibucok hangulata átsegítette a honvágyon, a háborús, egzisztenciális és egyéb félelmein: „kicsit olyan hangulata volt, mint gyerekkoromban a magyar falunak.”

De mi is az a kibuc?

 Dióhéjban összefoglalva egy posztapokaliptikus világra való zsidó orvosság. Egy gyakorlatilag teljesen önellátó olyan kommuna, amely vállt vállnak vetve a mindennapokat: termel, feldolgoz, együtt nevet, együtt alszik. Egykoron ezekből a különleges falvakból épült fel Izrael. Ugyan az első kibucot 1880 körülire datálják, de igazán a második világháború után sokasodtak meg. Ma is rengeteg van, de a legtöbb helyét átvette egy város, például Tel-Aviv is egy kibucból nőtte ki magát.

Életem legboldogabb szakasza volt, amikor 1948. május 14-én megérkeztünk Izraelbe. Ünnepeltek minket, integettek, talán még tűzijáték is volt. Csak később tudtam meg, hogy az nem nekünk szólt. Aznap alakult meg hivatalosan Izrael állam. Pár évet aztán ahogy mindenki, mi is egy kibucban laktunk és csak később álltunk tovább.

Meséli Lustig Éva, akit férjével Józseffel együtt miután ’45 tavaszán beszippantott a cionista mozgalom, kihajóztak Izraelbe. Családot alapítottak, vagy ahogy Éva néni fogalmaz „hazát és családot alapítottunk.” Nyugdíjas éveik végére aztán megérett bennük a régóta dédelgetett gondolat, hogy a magyar nyelvterületről származó zsidóság emlékmúzeumát megnyissák észak-Izraelben, Safedben. Amely azóta is működik.

Sokszor azt érzem, hogy a fiataloknak már a könyökükön jön ki a holokauszt, bármilyen elképesztő… persze vannak kivételek. Ám, mi folytatjuk a munkát. Olyan anyagokat gyűjtöttünk össze az elmúlt fél évszázadban, amelyek sehol máshol nincsenek meg. A sors iróniája, hogy mégis egy amerikai, magyar-zsidó házaspártól kellett megtudnom, hogy a szüleim mikor és hogyan haltak meg. Évtizedekkel rá, hogy hazatértem…

A múzeum teljesen önkéntes alapon szerveződve őrzi és gyűjti a Kárpát-Medence felbecsülhetetlen leletanyagát családok, sorsok és emberek ezreiről. A II. világháború végnapjaiban, de leginkább a sikertelen magyar puccskísérletet (1944.03.18.) követően gyakorlatilag a teljes vidéki zsidóságot internálták, majd megsemmisítő táborba vagy munkaszolgálatra vitték. Ebből kifolyólag Éváékhoz hasonlóan, akik túlélték a holokauszt borzalmait, többnyire árvák maradtak.

… az öcsémmel szerencsések vagyunk, hogy túléltük, pedig mi Pesten éltünk. A vidékiek nem voltak ilyen szerencsések. Voltak nem annyira számottevő kivételek, mint akik például a híres, hírhedt Kasztner-vonaton Svájcba vittek, de erről nem szeretnék beszélni. Ez a téma Izraelben még ma is politizálásnak számít.

Túl a kíváncsi turistákon, a családfakutatókon, mindazoknak felbecsülhetetlenül értékes, amit a Lustig család Safedben végbevitt, akik szembe mernek nézni a pokollal, amit nem is olyan régen emberek emberekkel tettek. Csodálatra méltó, ahogy a 94 éves Éva néni könnyes szemébe örkényi humor kavarodik és még mindig türelmesen mesél – valószínűleg 1234-edszer. Pedig ez nem egy mese, ez a megmenekülésük története. Egy nagyon is hús-vér történet, amitől egyre jobban távolodik a jelen, és félő, hogy túlélők hiányában az emberiség ismét tamáskodó aranyhallá válik.

Ahogy a pesti gettó felszabadulásának végóráiban vakolatot majszoló Lustig Éva küzdött az éhhalál ellen, miközben öccsével hullák szortírozását kényszerítették rájuk, elgondolkoztunk. Az ember sose tanul? Hiszen a második világháború óta az emberiség mindent összevetve egy hónapot sem bírt ki fegyveres vérontás nélkül. Nézzünk körbe és valahol biztosan látunk egy konfliktust, vagy annak csíráját. Nekünk, magyaroknak 1956 óta szerencsénk van, pedig az sem volt túl régen.

Azt gondolnánk, hogy ilyen gettókörülmények közt embernek megmaradni is embertelen feladat, hát még gyermeknek. Pedig Éváéknak sikerült. Az alatt az egy órában, amíg az interjút készítettük Roberto Benigni szemén át láttuk a világot és hálát adtunk az Istennek, hogy Európában nem a mi generációnknak kellett azokat az éveket megélni.

Éppen a sok borzalom miatt, ami a zsidókkal történt gondolom azt, hogy ki kell békülnünk az arabokkal amilyen hamar csak lehet. Talán mert magyar is vagyok és tudom milyen az, amikor nem értenek meg, de én érzem az igazam… Na, ezt most itt nem látják. Persze van egy-két hippi, aki háborúk ellen tüntetget, de az igazi változást Izraelben egyáltalán nem látom.

Sándor, miután egy bevetésen, a Sínai-félszigeten súlyosan megsérült, kicsit nyugalmasabb munkát keresett magának. Így lett a rendőrség drogellenes küzdelmének egyik vezetője a ’70-es évek Izraeljében. Mondhatnánk, hogy csöbörből vödörbe esett, de még ez is egy nyugdíjas állásnak számított például a jom kippuri háborúhoz képest.

Öt háborúban harcoltam, de ezért az Izraelért ma már nem harcolnék. Honvágyam van-e? Hogyne lenne! Megbántam-e? Nem tudom, de az biztos, hogy a mai Izrael nem érdemli meg azokat, akik ezt az országot létrehozták és megvédték.

Az idősebbek közül sokan érzik úgy, hogy az utóbbi évek alija rendszere felhígította az amúgy is sokszínű Izraelt, eltávolodva annak eszmeiségétől. A kibucban vállt vállnak vetve országot építő mentalitás már csak elvétve található meg. Ráadásul a társadalom nem csak a korfa alapján távolodik el saját magától, hanem egyéb vallási és etnikai alapon is.

Alapból az ország legalább 30%-a muszlim – az újszülöttek körében évek óta nem a Dávid a legnépszerűbb név, hanem a Mohammed. Az elviekben zsidó lakosság nagy része pedig vagy egyáltalán nem vallásos, vagy épp ellenkezőleg – nagyon is az. Így például a zsidó ortodoxián belül is konzervatívnak számító már 1891 körül – a mai napig létező Somrej Hahamot-on keresztül – alijázó Mea Searim magyar zsidói nem sok kapcsolatot ápolnak például a cionistákkal.

Mi az az alijázás?

A mai Izrael közel 10 milliós lakosságából százezren magyar származásúak – 90%-uk az izraeli kormány által támogatott kivándorlási programon („alija”) keresztül kerültek a Közel-Kelet ütközőállamába. Utazásuk alatt történő beszélgetéseink során megtapasztaltunk egy létező, ámbár számunkra újszerű megszólítást: „Oleh Chadas”, vagyis „újonc” – olyan Izraelbe visszatérő kiskorú, aki 14 éves kora előtt elhagyta Izraelt, miközben szüleit kísérte, vagy egy olyan személy, aki külföldön csatlakozott valamelyik szülőjéhez. A bevándorlók számos támogatást kapnak, kezdve az anyagi segítségtől, a repülőjegyek kifizetésén át, az okmányok mihamarabbi megszerzéséig, az egyetlen feltétel valamilyen zsidó származást igazoló okirat, dokumentum. Persze vannak kivételek.

Én például nem alijáztam. Nem is vagyok zsidó. Egyszerűen a férjem miatt költöztem ki. Éltünk otthon és szerintem még fogunk is, de ahol a szerelem, ott van az otthonom.

Meséli Dorina férjével, Shay-jal az oldalán Tel-Aviv belvárosában. Szerelmük egy budapesti moziból indult és rengeteg nehézségen kellett átvergődjenek együtt, hogy most végre nyugodt időket élhessenek. Alija nélkül ugyanis nem egyszerű Izraelben élni, sőt.

… a legnehezebb elhagyni Izraelt. Közúton konkrétan lehetetlen, így a Ben Gurion reptér az egyetlen lehetőség – vagy hajó. Ezért talán érthető, hogy az ellenőrzések során a bugyinkba is belenéznek – és ezt néha szó szerint kell venni. Ma már dörzsöltebb vagyok, pont annyival megyek ki hamarabb a reptérre, hogy a gépet még ne késsem le, így nincs annyi idejük motozni. Ez persze csak addig volt igaz, amíg nem volt egy vagyon hazarepülni. Most nem tudom majd, mi lesz…

Vannak Izraelnek nagyon erős vonásai, főleg közel-keleti viszonylatban – szervezettség, infrastruktúra, magas fizetések –, de a közbiztonsági problémákból fakadó börtön-érzet nem tartozik közéjük, ahogy az irreálisan magas árak sem. Amíg a 3000 forintos félliteres ásványvizet kortyolgatjuk, azon kapjuk magunkat, hogy még Dorináék segítségével sem találjuk meg a legmagyarabb dolgot Izraelben, az Új Keletet. Az egyetlen magyar nyelvű nyomtatott újság, amelyet először még 1918-ban adtak ki Kolozsváron, nem élte túl a covidot. Ugyan teljesen nem szűnt meg, megrendelésre elérhető, de az újságstandokról sok-sok évtized után eltűnt.

Bánatunkat Izrael legjobb magyar éttermének kínálatába fojtottuk, kb. a félig kóser – marhapöribe és gulyásba. Hála Szegedi Lászlónak még mindig nem tört meg az az évtizedes hagyomány, hogy errefelé is lehet igazán jó magyar ételt enni. És tényleg! Az összes Hungarikumokkal a világ körül évadban megkóstolt magyar étel közül a tel-avivi Tulip étterem áll a képzeletbeli dobogónk legtetején.

Telis-tele magyar emlékekkel.

Izraelben nagy étvágyukról, temperamentumukról és rendkívül jó humorukról ismerték, ismerik a magyarokat – nem beszélve az utánozhatatlan akcentusról. Ennek megfelelően igen sok híres embert adtak az országnak, a teljesség igénye nélkül:

Az embereken túl természetesen az épített környezetben is találunk számos hungarikummal felérő kincset, a Közel-Kelet legmagyarabb államává varázsolva ez által Izraelt, a Herzl-hegytől egészen a názáreti Angyali üdvözlet bazilikáig, ahol Moldován István mozaikja várja a turisták millióit.

Többre is kíváncsiak vagytok? Sőt még az is érdekelne mit mondott a fiatal Szanyi Dorottya, aki az érettségi, majd alijázása után rögtön megjárta az izraeli hadsereget? Vagy esetleg érdekes lehet a magyarul beszélő palesztin patikus Dr. Mahmoud, aki a fallal körülvett Ciszjordániában él? Ugyan idén sem felejtjük el a hagyománnyá vált összefoglalóinkat, amiket közösségi médiafelületeinken (*alább) megtaláltok, de az a rossz hírünk van, hogy azzal még várnotok kell 2024 januárjáig.

Ráadásul ezzel az útinaplóval búcsúzunk most tőletek, talán nem örökre és lesz még Hungarikumokkal a világ körül, de az az igazság, hogy a világ dolgai jelenleg épp nem arrafelé mutatnak. Mindazonáltal hálával tartozunk Nektek, hogy ennyi helyről közvetíthettük éveken át a magyar lábnyomokat és mindazok életét, gondolatait, akik megőrzik Nekünk azokat.

Köszönjük, hogy velünk voltatok ennyi éven át.

 

*A közösségi médiában már szinte mindenütt ott vagyunk, igen… még TikTok-on is! Instagram profilunkon jópofa sztorikat találtok, ahol elkalauzolunk titeket a forgatások kulisszái mögé. YouTube csatornánkon pedig láthatjátok az eddigi epizódjainkat, méghozzá feliratozva! Weboldalunkon egy okos világtérkép segít tájékozódni, mely országokban jártunk az elmúlt 6 évad során és felsorakoztatjuk rajta a felkutatott magyar emlékeket! Csekkoljatok minket az összes felületeinken (kattintsatok a linkre):

Facebook
Instagram
TikTok
YouTube
Web

 

#7 Jordánia, az arab világ USÁ-ja

Talán mert Libanon a maga eklektikájával, Szíria a szépségével, Törökország pedig a vendégszeretetével annyira magasra tette a lécet, Jordánia akkor se tudta volna átugrani, ha elfogultak vagyunk. Márpedig nem, nem leszünk elfogultak. Szomorú, de Szíria déli kistestvére eltévedt hajóként hullámzik az identitáskeresés tengerén.

Feltűnően dühös emberek, dudaszó, lehúzós taxisok, turistáknak betanult „édi-bédi” szövegek, és persze az irgalmatlanul magas árak. Nyilván nem Szíriából, vagy akár Libanonból kell kiindulni, de az európai árak Jordániában akkor is vérfagyasztóak. Hogy lesz például a szomszéd fáról lepottyanó narancsból készült lé épp ugyanannyi, mint otthon a kisboltban? No de hagyjuk az árukereső rovatunkat. Sokkal fontosabb a térség kultúrantropológiai része.

… és akkor jöttek a Hasemiták.

Külföldi ismerősöknek sem a ferihegyi taxisokkal vagy a belvárosi sleppel menőzik az ember, de azért Amman kitett magáért. Pedig mindannyian tudjuk, hogy mennyire sokat jelent az első benyomás – egy ország, egy étterem, egy taxis, de még egy fél görögdinnye esetében is. Csűrhetnénk, csavarhatnánk a történteket, de röviden összefoglalva, csak az nem akart lehúzni, aki túl fáradt volt hozzá. Mintha egy nagy „NYUGATI VAGYOK” felirattal mászkáltunk volna a homlokunkon. Az az igazság, ahová amerikai turista beteszi a lábát, és bárgyúságában egy dolcsis jattokat tömköd minden lukba, tenyérbe, tányérba, elrontja az országot, a turizmust, a mindent. Pedig nem volt ez mindig így.

Jordánia – nem is olyan kis nyomokban – még ma is rengeteg kedves, becsületes embert rejt magában. Érdekes módon a mérhetetlen mennyiségű turista és a térség szokatlanul nyugodt légköre nagy átlagban mégsem a kiegyensúlyozottságot, az élet igenlését hozza ki az emberekből, hanem a magyar kommentszekciók legalját.

Ez sajnos igaz. Mi sokkal temperamentumosabbak vagyunk, mint a szaudiak, vagy a szírek. Ez néha rossz persze… de néha jó is. Nálunk még a királlyal is lehet viccelődni. Próbáld meg ezt Mekkában, levágják a karodat is. Talán ez a frusztráció a demokrácia és a béke velejárója.

Mondja az Uber sofőrünk, aki a fix ár ellenére is borravalót számolna fel – már csak mosolygunk a dolgon. Viszont milyen bölcsen megfogta a dolgok lényegét. A Jordán Hásimita Királyság a béke szigete a Közel-Keleten. Mindezt úgy, hogy az egyik legnagyobb menekült közösség is itt él – szírek, irakiak, palesztinok. A relatíve jól prosperáló gazdaságról meg nem is beszéltünk. Tehát egy pont a griffendélnek.

Töri-szünet.

Libanon, Irak – egy része –, Palesztina, Jordánia, Szíria évszázadokig egy kulturális körbe tartozott. Szíriában ezt Nagy-Szíriának mondanák, Ammánban, Bejrútban már kicsit óvatosabban fogalmaznak. Hiszen az a bizonyos közös ország utoljára az ókorban létezett, Asszír Birodalom néven – azóta vagy római, vagy arab, vagy keresztes, vagy mameluk, vagy török megszállás alatt élt a térség. A szabadságot, a gyarmattartó urak elbattyogását azonban itt is csak a XX. század hozta meg.

Érdekes módon az elmúlt fél évszázad mégis jobban elválasztotta egymástól a moszulit a bejrútitól, az ammanit az allepóitól, mint az azt megelőző 2000 év. A különbséget nem csak a háborúk, az olaj, vagy éppen a “ki melyik nagyhatalmi barátot választotta magáénak” kérdés szülte. A hajdani asszír térség sorsát sokkal inkább a saját vezetőikhez való hozzáállás határozza meg. A CNN-hez, Mekihez való viszony, vagy a legextrémebb tájszólás ellenére is a térség összetartozik, az emberek megértik egymást. Hiszen a humuszon, falafelen kívül is ezer szállal kötődnek össze, amelyek annyira erősek, hogy még a globalizáció sem tudja kicsomózni.

… a britek az első világháborúban a Hásimitáknak ígérték a mai Szaúd-Arábiát, de ők nem akartak osztozni az olajon. A Mekkát birtokló szaúdi család viszont akart (…), így kapták meg kárpótlásul először Szíriát, Irakot, majd Jordániát, de végül csak nálunk maradtak meg. És milyen jól van ez így. Nézz rá most a másik két országra.

Mesélik helyi fiatalok az ammani bazár soron. És tényleg! Miért csak Mohammed próféta leszármazottjai, a Hásimiták tudták megszilárdítani a békét és a relatíve szabadságot a térségben? Míg Szaddam Huszeinnek, az Asszad családnak és még sok mindenki másnak meg nem? Pedig a Hásimitáknak egy sivatagnyi országon kell szó szerint néhány csepp iható édesvízi forrással menedzselni tízmillió embert. Nem egyszerű, különösen, ha a térségen átviharzik az arab tavasz és még jó néhány erőszakhullám. Tehát első benyomás ide, frusztrált emberek oda, de Jordánia valamit mégis jól csinál.

Kardiológus szerelem.

Amíg elmélkedtünk a jordán receptúrán, belebotlottunk egy tündéri szerelmi történetbe, ami valamikor a ’80-as évek elején kezdődött Egerben, folytatódott Debrecenben és ma Ammanban dübörög. Zuher Zeyadin és Gyimesi Ilona az egyik legtündéribb interjút adták nekünk a 7. évad alatt, így eszünk ágában sincs szpojlerezni. Ám azt mindenképpen el kell mondanunk, hogy Zuher az élő példája annak, hogy tanult nyelvként is meg lehet tanulni a magyart akcentus és bármiféle gikszer nélkül.

… nem mondom meg a nevét, de ma főorvos. Nos, a disznó szavakat tanította meg az elején, szinte csak és kizárólag. Így esett egyszer, hogy a szeminárium vezetőmet akaratomon kívül küldtem el az összes évfolyamtárasam előtt a fenébe. Persze hamar kiderült, hogy nem én vagyok a hunyó.

Meséli Zuher a rögös út elejét a Debreceni Egyetem orvosi karján.  Hozzátéve, hogy neki szerencséje volt, hiszen azonnal el tudott Jordániában helyezkedni, amint visszatértek Magyarországról. Ám ma az egy főre jutó orvosok számában Jordánia a világ élmezőnyébe tartozik. A Guinness rekordot is egy ammani utca tartja, ahol egyszerre a legtöbb orvos rendel.

… a kislányunk Budapesten él a családjával, a fiunk nem messze tőlünk Ammanban, de mi is vettünk magunknak egy lakást Egerben. Szeretünk hazajárni, és szerencsére eddig nem is volt annyira drága mulattság.

Meséli Ilona, aki szerényen szabadkozva folytatja, hogy az ő „arabja” nem olyan jó, mint Zuher magyarja. Szerinte minden nyelven meg lehet tanulni gyakorlatilag akárhány évesen, ha az ember eléggé elszánt és erőlteti. Ha azonban az elején rögzülnek a nyelvtani hibák, az már nagyjából visszafordíthatatlannak számít.

Teqball és a világ legnagyobb menekülttábora.

Őszintén nem gondoltuk otthon, hogy mit tud egy asztal segíteni, hogy tud egy csepp a tengerben bármit is változtatni. Aztán megjártuk Szíriát és a jó értelembe vett popperpéteri változásokon estünk át. Hiszen ha a falvadat iszlám fundamentalisták bekokózva lerombolják, a szomszédodat lefejezik és egy táskányi holmival kell elmenekülnöd oda, ahová egyáltalán még várnak, akkor mindent megbecsülsz, amit csak feléd nyújtanak.

Előző útinaplónkban már ecseteltük, milyen állapotok uralkodnak a mai Szíriában, így talán nem meglepő, ha Szombathely teljes lakosságával vetekszik a Zaatari menekülttábor. Rögtön a szír-jordán határon, a sivatag peremén kerítések és fegyveres őrök közt várja közel százezer ember, hogy hazatérhessen. Ilyenkor telik a leglassabban az idő, hiszen nem tudni mikor is lesz végre vége a rémálomnak. Pontosabban ha valaki egy napnál továbbra elhagyja a tábort, többé már nem mehet vissza, de ez nem jelent gyógyírt, a teqball asztal viszont igen.

Kép forrása: https://www.fiteq.org/news/-112?fbclid=IwAR2NtwBIQu7jiZvJnKu5TxtoTCSw1Rfm6FyNGfgg3-9ZQxxk-46MGmAhgv4

Ahogy Major Balázs fogalom a határ túloldalán, úgy Zaatari lakóinak az a Teqball. Hiszen a gyerekek – és persze felnőttek is – az asztal mellé megkapták Ibrahim Haririt is. A volt testnevelés tanár azért kap fizetést, hogy Roberto Benigniként elfeledtesse a gyerekekkel a valóságot, hogy megmutassa nekik: „Az élet szép.”

Amman-Petra-Holttenger-káosz

Délnek, a Nabateusok egykori fővárosába vettük az irányt. Oda, ahol Steven Spielberg leforgatta ’89-ben „Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag” című turisztikai mentőövet Jordánia számára. Nem tudni, hogy annak idején milyen feltételekkel engedték a filmet Petrában forgatni, de ha Spielbergnek volt egy csöpp esze, azóta is kapja a jutalékot Ammanból.

A covid előtt napi tízezer turista jött ide. Nem havi, napi! Képzeld el az milyen, úgy hogy én itt élek. Kijövök a barlangomból, aztán látom a sok gyökeret fotózkodni, meg ide hugyozni, amikor már évszázadok óta ez a miénk.

Mondja Omar, aki abból a 35 beduin családnak az egyikéből származik, akik még mindig Petra barlangjaiban élnek. Ugyan a kormány kárpótlásul épített nekik egy kis falvat pár kilométerre, de néhányan megtartották az ősi családi fészket is.  Nem holmi Aggteleki cseppkőbarlangot kell elképzelni, a legtöbben még jakuzzi is van, nemhogy angol wc vagy áram.

Főleg akkor vagyok itt, ha a feleségemet nem bírom elviselni. Tehát a hét nagyrészében.

Ugye már a könyökötökön jön ki, hogy ismét leírjuk, de aki teheti, kerülje a turistás helyeket. Az ősi vendégszeretet, az arab kedvesség ugyanis errefelé már vereséget szenvedett. Valahol persze érthető, hiszen a turisták nagyrésze úgy viselkedik, mint a túlmozgásos óvodások. Hangosak, erőszakosak, és semmilyen nyelven sem értenek szót.

Jobbnak is láttuk, hogy átvágjuk magunkat a világ legmélyebb pontjáig, oda, ahol a víz olyan sós, hogy fenttart a vízen, vagyis a Holt-tengerig. Bárcsak ne kértek volna el fejenként tízezer forintot mindezért. A történetek ugyanis hallgatnak a monopolizált strandokról. Pár éve még lehetett csobbanni a szabad strandokon, de 2022-re turista oda nem teheti be a lábát. Ezért úgy döntöttünk, hogy a Holt-tenger látványa is elég, hogy megfürödjünk benne.

Keresztelő Szent János.

A keresztény emlékezet megőrizte a Jordán folyó azon szegletét, ahol Jézus Krisztust megkeresztelték. Ugyan az izraeli határ közelsége és az ezzel járó fegyveres erők megjelenése kissé beárnyékolta a bibliai helyszín varázsát, így is sikerült kitörnünk ha csak egy percre is a turisták terelgetésének érzéséből. Miután a tolakodó amerikai turisták mindenki talpán átküzdötték magukat, mi is megmártózhattunk ott, ahol egykor Jézus is tette.

Annak ellenére, hogy 1990 óta Jordánia és Izrael relatív békében élnek egymás mellett, földi közlekedéssel átjutni az egyik országból a másikba még ma sem egy sétagalopp. Különösen, hogy hol az egyik, hol a másik ország zárja le időről-időre önkényesen a határát. Így esett, hogy nekünk is egy nappal csúszott a határátkelésünk – Izraelben a szombati (sabbat) pihenőnapokat véresen komolyan veszik. Egy nap kényszerveszteglés után azonban szerencsésen átküzdöttük magunkat a Ash-Shaykh Husayn hídon Izraelbe, a hetedik évad utolsó állomására.

Idén igyekszünk még nagyobbat gurítani a közösségi médiában, így már szinte mindenütt ott vagyunk, igen… még TikTok-on is! Instagram profilunkon jópofa sztorikat találtok, ahol elkalauzolunk titeket a forgatások kulisszái mögé. YouTube csatornánkon pedig láthatjátok az eddigi epizódjainkat, méghozzá feliratozva! Weboldalunkon egy okos világtérkép segít tájékozódni, mely országokban jártunk az elmúlt 6 évad során és felsorakoztatjuk rajta a felkutatott magyar emlékeket! Csekkoljatok minket az összes felületeinken (kattintsatok a linkre):

Facebook
Instagram
TikTok
YouTube
Web