#7 Jordánia, az arab világ USÁ-ja

Talán mert Libanon a maga eklektikájával, Szíria a szépségével, Törökország pedig a vendégszeretetével annyira magasra tette a lécet, Jordánia akkor se tudta volna átugrani, ha elfogultak vagyunk. Márpedig nem, nem leszünk elfogultak. Szomorú, de Szíria déli kistestvére eltévedt hajóként hullámzik az identitáskeresés tengerén.

Feltűnően dühös emberek, dudaszó, lehúzós taxisok, turistáknak betanult „édi-bédi” szövegek, és persze az irgalmatlanul magas árak. Nyilván nem Szíriából, vagy akár Libanonból kell kiindulni, de az európai árak Jordániában akkor is vérfagyasztóak. Hogy lesz például a szomszéd fáról lepottyanó narancsból készült lé épp ugyanannyi, mint otthon a kisboltban? No de hagyjuk az árukereső rovatunkat. Sokkal fontosabb a térség kultúrantropológiai része.

… és akkor jöttek a Hasemiták.

Külföldi ismerősöknek sem a ferihegyi taxisokkal vagy a belvárosi sleppel menőzik az ember, de azért Amman kitett magáért. Pedig mindannyian tudjuk, hogy mennyire sokat jelent az első benyomás – egy ország, egy étterem, egy taxis, de még egy fél görögdinnye esetében is. Csűrhetnénk, csavarhatnánk a történteket, de röviden összefoglalva, csak az nem akart lehúzni, aki túl fáradt volt hozzá. Mintha egy nagy „NYUGATI VAGYOK” felirattal mászkáltunk volna a homlokunkon. Az az igazság, ahová amerikai turista beteszi a lábát, és bárgyúságában egy dolcsis jattokat tömköd minden lukba, tenyérbe, tányérba, elrontja az országot, a turizmust, a mindent. Pedig nem volt ez mindig így.

Jordánia – nem is olyan kis nyomokban – még ma is rengeteg kedves, becsületes embert rejt magában. Érdekes módon a mérhetetlen mennyiségű turista és a térség szokatlanul nyugodt légköre nagy átlagban mégsem a kiegyensúlyozottságot, az élet igenlését hozza ki az emberekből, hanem a magyar kommentszekciók legalját.

Ez sajnos igaz. Mi sokkal temperamentumosabbak vagyunk, mint a szaudiak, vagy a szírek. Ez néha rossz persze… de néha jó is. Nálunk még a királlyal is lehet viccelődni. Próbáld meg ezt Mekkában, levágják a karodat is. Talán ez a frusztráció a demokrácia és a béke velejárója.

Mondja az Uber sofőrünk, aki a fix ár ellenére is borravalót számolna fel – már csak mosolygunk a dolgon. Viszont milyen bölcsen megfogta a dolgok lényegét. A Jordán Hásimita Királyság a béke szigete a Közel-Keleten. Mindezt úgy, hogy az egyik legnagyobb menekült közösség is itt él – szírek, irakiak, palesztinok. A relatíve jól prosperáló gazdaságról meg nem is beszéltünk. Tehát egy pont a griffendélnek.

Töri-szünet.

Libanon, Irak – egy része –, Palesztina, Jordánia, Szíria évszázadokig egy kulturális körbe tartozott. Szíriában ezt Nagy-Szíriának mondanák, Ammánban, Bejrútban már kicsit óvatosabban fogalmaznak. Hiszen az a bizonyos közös ország utoljára az ókorban létezett, Asszír Birodalom néven – azóta vagy római, vagy arab, vagy keresztes, vagy mameluk, vagy török megszállás alatt élt a térség. A szabadságot, a gyarmattartó urak elbattyogását azonban itt is csak a XX. század hozta meg.

Érdekes módon az elmúlt fél évszázad mégis jobban elválasztotta egymástól a moszulit a bejrútitól, az ammanit az allepóitól, mint az azt megelőző 2000 év. A különbséget nem csak a háborúk, az olaj, vagy éppen a “ki melyik nagyhatalmi barátot választotta magáénak” kérdés szülte. A hajdani asszír térség sorsát sokkal inkább a saját vezetőikhez való hozzáállás határozza meg. A CNN-hez, Mekihez való viszony, vagy a legextrémebb tájszólás ellenére is a térség összetartozik, az emberek megértik egymást. Hiszen a humuszon, falafelen kívül is ezer szállal kötődnek össze, amelyek annyira erősek, hogy még a globalizáció sem tudja kicsomózni.

… a britek az első világháborúban a Hásimitáknak ígérték a mai Szaúd-Arábiát, de ők nem akartak osztozni az olajon. A Mekkát birtokló szaúdi család viszont akart (…), így kapták meg kárpótlásul először Szíriát, Irakot, majd Jordániát, de végül csak nálunk maradtak meg. És milyen jól van ez így. Nézz rá most a másik két országra.

Mesélik helyi fiatalok az ammani bazár soron. És tényleg! Miért csak Mohammed próféta leszármazottjai, a Hásimiták tudták megszilárdítani a békét és a relatíve szabadságot a térségben? Míg Szaddam Huszeinnek, az Asszad családnak és még sok mindenki másnak meg nem? Pedig a Hásimitáknak egy sivatagnyi országon kell szó szerint néhány csepp iható édesvízi forrással menedzselni tízmillió embert. Nem egyszerű, különösen, ha a térségen átviharzik az arab tavasz és még jó néhány erőszakhullám. Tehát első benyomás ide, frusztrált emberek oda, de Jordánia valamit mégis jól csinál.

Kardiológus szerelem.

Amíg elmélkedtünk a jordán receptúrán, belebotlottunk egy tündéri szerelmi történetbe, ami valamikor a ’80-as évek elején kezdődött Egerben, folytatódott Debrecenben és ma Ammanban dübörög. Zuher Zeyadin és Gyimesi Ilona az egyik legtündéribb interjút adták nekünk a 7. évad alatt, így eszünk ágában sincs szpojlerezni. Ám azt mindenképpen el kell mondanunk, hogy Zuher az élő példája annak, hogy tanult nyelvként is meg lehet tanulni a magyart akcentus és bármiféle gikszer nélkül.

… nem mondom meg a nevét, de ma főorvos. Nos, a disznó szavakat tanította meg az elején, szinte csak és kizárólag. Így esett egyszer, hogy a szeminárium vezetőmet akaratomon kívül küldtem el az összes évfolyamtárasam előtt a fenébe. Persze hamar kiderült, hogy nem én vagyok a hunyó.

Meséli Zuher a rögös út elejét a Debreceni Egyetem orvosi karján.  Hozzátéve, hogy neki szerencséje volt, hiszen azonnal el tudott Jordániában helyezkedni, amint visszatértek Magyarországról. Ám ma az egy főre jutó orvosok számában Jordánia a világ élmezőnyébe tartozik. A Guinness rekordot is egy ammani utca tartja, ahol egyszerre a legtöbb orvos rendel.

… a kislányunk Budapesten él a családjával, a fiunk nem messze tőlünk Ammanban, de mi is vettünk magunknak egy lakást Egerben. Szeretünk hazajárni, és szerencsére eddig nem is volt annyira drága mulattság.

Meséli Ilona, aki szerényen szabadkozva folytatja, hogy az ő „arabja” nem olyan jó, mint Zuher magyarja. Szerinte minden nyelven meg lehet tanulni gyakorlatilag akárhány évesen, ha az ember eléggé elszánt és erőlteti. Ha azonban az elején rögzülnek a nyelvtani hibák, az már nagyjából visszafordíthatatlannak számít.

Teqball és a világ legnagyobb menekülttábora.

Őszintén nem gondoltuk otthon, hogy mit tud egy asztal segíteni, hogy tud egy csepp a tengerben bármit is változtatni. Aztán megjártuk Szíriát és a jó értelembe vett popperpéteri változásokon estünk át. Hiszen ha a falvadat iszlám fundamentalisták bekokózva lerombolják, a szomszédodat lefejezik és egy táskányi holmival kell elmenekülnöd oda, ahová egyáltalán még várnak, akkor mindent megbecsülsz, amit csak feléd nyújtanak.

Előző útinaplónkban már ecseteltük, milyen állapotok uralkodnak a mai Szíriában, így talán nem meglepő, ha Szombathely teljes lakosságával vetekszik a Zaatari menekülttábor. Rögtön a szír-jordán határon, a sivatag peremén kerítések és fegyveres őrök közt várja közel százezer ember, hogy hazatérhessen. Ilyenkor telik a leglassabban az idő, hiszen nem tudni mikor is lesz végre vége a rémálomnak. Pontosabban ha valaki egy napnál továbbra elhagyja a tábort, többé már nem mehet vissza, de ez nem jelent gyógyírt, a teqball asztal viszont igen.

Kép forrása: https://www.fiteq.org/news/-112?fbclid=IwAR2NtwBIQu7jiZvJnKu5TxtoTCSw1Rfm6FyNGfgg3-9ZQxxk-46MGmAhgv4

Ahogy Major Balázs fogalom a határ túloldalán, úgy Zaatari lakóinak az a Teqball. Hiszen a gyerekek – és persze felnőttek is – az asztal mellé megkapták Ibrahim Haririt is. A volt testnevelés tanár azért kap fizetést, hogy Roberto Benigniként elfeledtesse a gyerekekkel a valóságot, hogy megmutassa nekik: „Az élet szép.”

Amman-Petra-Holttenger-káosz

Délnek, a Nabateusok egykori fővárosába vettük az irányt. Oda, ahol Steven Spielberg leforgatta ’89-ben „Az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag” című turisztikai mentőövet Jordánia számára. Nem tudni, hogy annak idején milyen feltételekkel engedték a filmet Petrában forgatni, de ha Spielbergnek volt egy csöpp esze, azóta is kapja a jutalékot Ammanból.

A covid előtt napi tízezer turista jött ide. Nem havi, napi! Képzeld el az milyen, úgy hogy én itt élek. Kijövök a barlangomból, aztán látom a sok gyökeret fotózkodni, meg ide hugyozni, amikor már évszázadok óta ez a miénk.

Mondja Omar, aki abból a 35 beduin családnak az egyikéből származik, akik még mindig Petra barlangjaiban élnek. Ugyan a kormány kárpótlásul épített nekik egy kis falvat pár kilométerre, de néhányan megtartották az ősi családi fészket is.  Nem holmi Aggteleki cseppkőbarlangot kell elképzelni, a legtöbben még jakuzzi is van, nemhogy angol wc vagy áram.

Főleg akkor vagyok itt, ha a feleségemet nem bírom elviselni. Tehát a hét nagyrészében.

Ugye már a könyökötökön jön ki, hogy ismét leírjuk, de aki teheti, kerülje a turistás helyeket. Az ősi vendégszeretet, az arab kedvesség ugyanis errefelé már vereséget szenvedett. Valahol persze érthető, hiszen a turisták nagyrésze úgy viselkedik, mint a túlmozgásos óvodások. Hangosak, erőszakosak, és semmilyen nyelven sem értenek szót.

Jobbnak is láttuk, hogy átvágjuk magunkat a világ legmélyebb pontjáig, oda, ahol a víz olyan sós, hogy fenttart a vízen, vagyis a Holt-tengerig. Bárcsak ne kértek volna el fejenként tízezer forintot mindezért. A történetek ugyanis hallgatnak a monopolizált strandokról. Pár éve még lehetett csobbanni a szabad strandokon, de 2022-re turista oda nem teheti be a lábát. Ezért úgy döntöttünk, hogy a Holt-tenger látványa is elég, hogy megfürödjünk benne.

Keresztelő Szent János.

A keresztény emlékezet megőrizte a Jordán folyó azon szegletét, ahol Jézus Krisztust megkeresztelték. Ugyan az izraeli határ közelsége és az ezzel járó fegyveres erők megjelenése kissé beárnyékolta a bibliai helyszín varázsát, így is sikerült kitörnünk ha csak egy percre is a turisták terelgetésének érzéséből. Miután a tolakodó amerikai turisták mindenki talpán átküzdötték magukat, mi is megmártózhattunk ott, ahol egykor Jézus is tette.

Annak ellenére, hogy 1990 óta Jordánia és Izrael relatív békében élnek egymás mellett, földi közlekedéssel átjutni az egyik országból a másikba még ma sem egy sétagalopp. Különösen, hogy hol az egyik, hol a másik ország zárja le időről-időre önkényesen a határát. Így esett, hogy nekünk is egy nappal csúszott a határátkelésünk – Izraelben a szombati (sabbat) pihenőnapokat véresen komolyan veszik. Egy nap kényszerveszteglés után azonban szerencsésen átküzdöttük magunkat a Ash-Shaykh Husayn hídon Izraelbe, a hetedik évad utolsó állomására.

Idén igyekszünk még nagyobbat gurítani a közösségi médiában, így már szinte mindenütt ott vagyunk, igen… még TikTok-on is! Instagram profilunkon jópofa sztorikat találtok, ahol elkalauzolunk titeket a forgatások kulisszái mögé. YouTube csatornánkon pedig láthatjátok az eddigi epizódjainkat, méghozzá feliratozva! Weboldalunkon egy okos világtérkép segít tájékozódni, mely országokban jártunk az elmúlt 6 évad során és felsorakoztatjuk rajta a felkutatott magyar emlékeket! Csekkoljatok minket az összes felületeinken (kattintsatok a linkre):

Facebook
Instagram
TikTok
YouTube
Web

 

 

 

 

 

 

Published by