Panama, Latin-Amerika fenegyereke – Hungarikumokkal a világ körül 5/3.

Panama Latin-Amerika tengerében a béke szigete, pezsgő kulturális élettel, mosolygós emberekkel, dudaszóval, babakocsikkal. Látszólag Miamiban járunk, nem is Közép-Amerikában: pálmafák, környezetszennyezően nagy autók, junk food. Ám ha felhúzzuk Panama szoknyáját, látjuk a favellákat és a rögtönzött szeméttelepeket is.

A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.

„Nagy az olló, kevés a középosztálybeli.” Ezt Szabó Dorka mondja, aki több mint 10 éve él boldogan családjával Panamavárosban. Dorkának van két hajszalonja, amelynek csínját-bínját otthonról hozta, és férjével való találkozása még igazi romantikus regényekbe is beleillene.

Annak ellenére, hogy egész sok magyar él a legdélibb közép-amerikai országban, a venezuelaihoz hasonló intézményeket nem tudták kiépíteni. Talán, mert sosem érte el a diaszpóra a „kritikus” tömeget, talán azért, mert rendkívül heterogén a csapat. Hogy mennyire? Dorka boltja előtt beszélgetünk épp, amikor fölismer minket egy fiatal srác, aki épp cégeket jött „bejegyeztetni” – de egyébként is jellemzően sokan élnek Latin-Amerikában a hatóságok elől visszavonultan, teljes inkognitóban. A csúcstartó ország e téren mellesleg nem is Panama, hanem Mexikó, de erről majd máskor.

Szó, mi szó, Dorka kisfia magyar óvoda, iskola hiányában csak szavakat tud az anyanyelvén – otthon jobbára ugyanis angolul beszélnek. Dorka számára Magyarország mai napig gyönyörű, és szívesen látogat haza, amikor van lehetősége rá, így időről-időre a nagyszülők azért megteszik, amit tudnak: csirkepaprikás + Balaton + Budapest, ami abba a pár napba ilyenkor belefér.

A panamai Unicum-csata.

A Dorka szalonjából nyíló 10/10-es bárban, ami egy új találmány errefelé, a beszélgetések és interjúk közepette egy igazi italcsata részesei lehettünk. Egy igazi hamisíthatatlan panamai rumot kóstolhattunk meg, az Abuelót –, vagyis nyersfordításban a Nagypapát. Persze előkerült a mi kedvencünk is, így arra voltunk kíváncsiak, hogy melyik a befutó a két különlegesség közül. Mire feleszméltünk, mindenhol emberek nevetgéltek, ám csak egy volt közülük panamai, ő azonban kapásból a panamai Széll Tamás. A többiek mindenfelől érkeztek. Természetesen voltak páran Venezuelából, de Japánból, az USA, Mexikóból és a Tiszántúlról is.

Valami Amerika

Amíg a panamai elit előszeretettel megy az Egyesült Államokba, úgy ők is előszeretettel jönnek ide. Kedvezőbb az adózás, jó az idő és nem is drága, „és az sem egy utolsó szempont, hogy nincs polgárháborús hangulat az elmúlt években. Az USA-ban ma fehér embernek lenni nem könnyű, de még beszélni se erről” – mondja egy a hostelünkben biliárdozgató amerikai férfi.

Apropó hostel, a Mos Eisley-hoz hasonló jelenetsorok simán összejönnek egy-egy este: svájci szörfösök, holland turistalányok, fehér dél-afrikai „menekültek”, baszkok, venezuelaiak és még sok-sok mindenki. Ha nem is ennyire egyértelműen, de jól reprezentálja az egész országot ez a sokszínűség.

Két lábon járó hungarikum

„Még a csatorna építésekor jöttek a kínaiak, most az ő leszármazottjaik adják az ország közel 20%-át” – mondja Krisztián, aki Amerikában született, ám szerelmét Budapesten találta meg. Ritával éltek Budapesten, Libanonban, és most már lassan három éve Panamában, de az otthont mégis valahol Magyarországon képzelik el.

„Csodálatos itt élni. A gyerekeknek ez egy paradicsom, de nem nagyon találkoztam itt magyarral, akinek ne húzna haza a szíve.”

Rita, aki Geszterédről indulva járta be a világot, most Panamában éli mindennapjait férjével és gyerekükkel. Becsempészve egy kis hungarikumot a panamai gyerekek mindennapjaiba, a környékbeli gyerekekkel egy rögtönzött Rubik-kocka versenyt is létrehoztak, amihez még megsütötték az ország talán legszebb süteményét is. Minden gyerek ismeri Rubik Ernő kiváló találmányát, a helyi győztes japán kisfiú szerint ez jobb, mint a legtöbb videojáték. Azt hiszem, ha ezeket a sorokat Rubik Ernő olvassa, még ő is elmorzsolna egy büszke könnycseppet.

Nem minden a csatorna

Hiába kerül átlag 200 ezer dollárba egy hajónak átkelni a híres Panama-csatornán, amiből már a harmadikat építik éppen – az ország bevételeinek csak harmada származik a csatornákból.. Egy hétig kérdezősködtünk, hogy ez mégis hogyan lehetséges, hiszen egy nap 30-40 hajó is átkel a csatornán.

Ekkor felmerült bennünk az a kérdés, hogy miért nem Panama a világ egyik leggazdagabb országa?

Aztán Ritáék megmondták a választ erre a rejtélyre is. Annak idején a csatorna jogai az USA-tól „magántársaságokhoz” vándorolt, és persze a helyiek így sem járnak rosszul, de azért még sem az igazi a dolog.

Panama mellesleg nyersanyagokban is gazdag, elég erős a turizmus (békeidőkben), sőt hagyományosan Kolumbiából északnak a drog is erre vándorol, tehát nem kell félteni az ország jövőjét, feltalálják ők magukat. Mivel Panama egy épphogy négymilliós ország, így nem igazán volt felkészülve a venezuelai menekültek tömegeire, ám mérhetetlen kedvességük átsegítette őket ezen is, persze testvérek ők, Simón Bolivár gyermekei, ugyanazzal a nyelvvel, vallással és hasonló történelemmel.

Laikusként azt gondoltuk, hogy a világ egyik legunalmasabb országába tartunk rögtön a világ egyik legizgalmasabb országából, ám szerencsére tévedtünk. Panama gyakorlatilag a világ minden pontjáról befogadja a „menekülteket”. Ráadásul Panamaváros az egyik legmenőbb főváros a világon, ahol dzsungel van a kert végében, de látszólag mégis Miamiban járunk, mindezt pezsgéssel, élettel és talán, ami a térségben a legnagyobb érték: viszonylagos biztonsággal.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mennyire hálásak vagyunk a munkánkért, hiszen eljuthatunk szerte a világban olyan helyekre, ahová csak kevesen. Sok ember és szervezet összefogása, valamint támogatása kell ahhoz, hogy ez a műsor létrejöhessen! Hatalmas köszönet ezért a 5. évad főtámogatójának, a Szerencsejáték Zrt.-nek!

Published by