A Mandiner oldalán megjelent cikkünket alább közöljük.
Ha a magyarországi turista megindul keletnek, hogy a történelmi Partium, Bánság vagy Erdély fele vegye az irányt, leginkább meg sem áll Székelyföldig – pedig Székelyföldön kívül is van élet, történelem, kultúra, és jó pár helyen még magyarok is. Dél-Erdélybe érkezett a Hungarikumokkal a világ körül stábja.
Sokféleképpen lehet közelíteni Trianonhoz. Van, aki a hibáinkat látja benne, van, aki más hibáját… Mi most megpróbáltunk senkit se hibáztatni, csak megnézni, hogy mi van ma a végeken. Ott, ahol talán már nem is gondolnánk, de még élnek magyarok. Sőt, nem csak élnek, gyarapodnak. Jófejek, közösséget alkotnak, és köszönik szépen, elmúlt száz év, de nagyon is maradnak!
Mit jelent nekünk Dél-Erdély?
Ha a magyarországi turista – értsd, „tápos” – megindul keletnek, hogy a történelmi Partium, Bánság vagy Erdély fele vegye az irányt, leginkább meg sem áll Székelyföldig – tisztelet a kivételnek és a rokonlátogatóknak. Pedig Székelyföldön kívül is van élet, történelem, kultúra, és jó pár helyen még magyarok is.
Nehéz elfogultág nélkül élni, írni, gondolkodni a magyar-román viszonyról, különösen ha az ember nem annyira européer, hogy levetkőzze kulturális gyerekszobáját. Egy bizonyos Nicolae Ceaușescu pedig különösen gúzsba köti a két nemzet közti viszony normalizálódását –
még akkor is, ha ezt a sírból teszi, idestova 31 éve.
„Ezt végül is mi, románok hagytuk tönkre menni.”
Szerencsére mindkét oldalon akadnak, akik megmosolyogják a politikát és masnit tesznek a politikusok szájára. Jó példa erre Oana és csapata. Miközben a rendőrök helyszíneltek egy éjszaka történt betöréses rablás kapcsán, körbekalauzoltak minket Herkulesfürdő koronaékszerében, a Neptun fürdőben – pontosabban annak Jumanji változatában. A lányok szabadidejükben újítják fel a fürdő tetejét, a támfalakat, nehogy egyszer csak beomoljon Ferenc József és Sisi kedvenc fürdője –, de legfőképp azért, mert ha ők nem csinálják, akkor senki sem csinálja.
A romhalmazzá vált Herkulesfürdő után Déva felé nyergeltük a Suzukikat, hogy Dél-Erdély magyar központjába jussunk. Bár a népszámlálási adatok alapján még Erdély déli részein is találunk minden kisebb-nagyobb városban magyar embert, ám összetartó közösségért egészen Déváig kellett vezetnünk.
„A mise után kint vártak a gyerekek. Sok hajléktalan, éhes gyermek, otthon és szülők nélkül.”
Valahogy így kezdődött 1992-ben az a tündérmese, amely mára egész Erdélyt, majd Európát bejárta.
Egy nehéz sorsú, hatalmas lelkű fiatal ferences szerzetes egyszer csak megállította a történelem szomorú kerekét.
Déva hanyatló iparvidékéből kihajózott a szeretet hajója, több mint hatezer gyermekkel a fedélzetén, Böjte Csaba testvér vezetésével.
„Nem az számít, ki honnan jött. Aki hülye, az hülye marad. Legyen az román vagy magyar.”
A Szent Ferenc Alapítvány nem csak a lelki gondozását vállalja a gyermekeknek. Bokszedzés, néptánc, vagy éppen színjátszókör – ami amúgy nem is akármilyen! Pár napot eltöltve a román, cigány, magyar árva gyerekek közt, gyakorlatilag teljesen átszellemültünk. Elképesztő, hogy néhány kedves szó, figyelmes mondat, mennyit jelent. Nem szentfazékokat, popperpéteri jógaoktatókat nevelnek, hanem kedves, jóravaló gyermekeket. Nem pofonokkal, nadrágszíjjal, mindösszesen a szeretet erejével.
A szeretet bosszúja
A Ceaușescu-rezsim alatt az atya édesapját bebörtönözték egy verse miatt, amely végül korai halálához vezetett. Csaba testvér mégsem azt az utat választotta, amelynek a végén a végtelen pereskedés, politikai csatározás, esetleg a keserű beletörődés állt. Ő a szeretet erejét választotta. Egy olyan közösséget, amelynek kulcsszerepe van az erdélyi magyarság fennmaradásában, világunk anyagiaskodó kiskirályainak ellensúlyozásában.
Tegyük kezünket a szívünkre. Biztosan mindenki elmorzsolt már egy-egy könnycseppet néhány magyar történelmi helyszín vagy műemlék láttán – csak ajánlani tudjuk Herkulesfürdőt e célra –; ám Vajdahunyad vára esetén ez még pár éve biztosan nem így volt. Leírva-leíratlanul román sajátosság, hogy a magyarokhoz köthető kövekbe költött emlékeket hagyják pusztulni, míg porrá nem porladnak, vagy fel nem újítja egy jófej civil szervezet – lásd Herculane Project 2 –, a magyar állam; vagy addig zúgolódnak a helyiek, amíg uniós forrásból fel nem újítják. A Hunyadiak családi fészkét talán épp utóbbi mentette meg a teljes pusztulástól. A ma már renovált csodálatos kastély még 15 éve is úgy nézett ki, mint egy felborított kuka.
„Te tudod mit jelent magyarnak lenni?”
Nem könnyű örömöt lelni a pusztuló magyar történelem láttán, de talán azért, mert nem úgy látjuk a dolgokat ma, ahogyan azt kellene. Budapesten megszoktuk, hogy a bicikliúton és a dugóban araszoló is magyar. A boltban, a Duna-parton, a metró aluljárónál mindenki beszéli ezt a ritka nyelvet, ami így már nem is olyan ritka. Megszoktuk, hogy okosabbak vagyunk, mint a másik. Megszoktuk, hogy a jó nem elég jó, és a rossz nem lehet elég rossz.
Itt a szórványban,
ahol ezt a birodalmi gőgöt, nagyzolást kénytelenek félretenni a magyarok,
valahogyan más mederben folyik az élet. Össze kell tartani, az egót el kell engedni.
Zsil-völgye.
„Közösen szervezünk eseményeket. Kivéve az evangélikusok. Az ő templomuk már bezárt, elfogytak a hívők. A katolikusok, reformátusok és mi, unitáriusok azonban még tartjuk magunkat” – mondja Márton Edit petrozsényi unitárius lelkész. Tíz temetés és egy keresztelő az elmúlt évben. Ez az arány, ebből kell Editnek közösséget építeni. Szoktunk ezzel viccelődni, de tényleg igaz: nem minden hős visel köpenyt.
***
Ha pedig lerágnátok a körmötöket az izgalomtól, íme egy kis előzetes Bécstől-Prágáig, nyolc országon át.
Published by