Eltévedni Afrikában – Mozambiki nyomortól a zanzibári édenkertig – Miki&Dani beszámolók V.

Sokféle érzéssel, nézéssel, és sorssal találkoztunk. A patakban ujjnyi vastag kosztól megszabadulni igyekvő gyerekek mellett asszonyok mosták kézzel a ruhákat. Az „idilli” képet csak a mindenfelé rohangáló kecskék sora törte meg. Egyszóval hihetetlen mértékű a szegénység, és a polgárháború okozta sebek még mindig nem gyógyultak be. Lassan esett le, hogy eltévedhettünk, mert, ahogy a mondás is tartja: „nem láttak még fehér embert” errefelé. Amikor aztán betonútra érkeztünk próbáltuk behozni a körülbelül félnapos lemaradásunkat. Fogytán volt a benzin, a víz, de a türelmünk is. A táv alig felénél jártunk, de máris koromsötét volt.

Elértük az első katonai ellenőrző pontot Niassa és Cape Verde tartományok határánál. Láttunk már ilyet, Kalasnyikovval sétáló, terepszínű ruhába öltözött szigorú szempárok. Ami különlegessé tette a mozambiki esete(ke)t, hogy a katonák többnyire a 18. életévüket se töltötték be, és egytől egyig kértek tőlünk valamit. Nem ám pénzt. Hanem vizet.

A teljes beszámolót ITT olvashatjátok el.

Published by